Valamit előrebocsájtanék, még mielőtt a cikket olvassátok! Nem vagyok közgazdász, csupán próbálom megérteni a világot, mindazt amit teremtettünk magunknak és amelyben éljük az életünk. Próbálom megérteni, miért van az, hogy míg egyesek dúskálnak a vagyonban, addig sokaknak még a napi betevőre sem futja. Próbálom megérteni hol rontottuk el, és hogyan tudnánk kijavítani a múltban elkövetett hibáinkat, hogy mindannyian egy békés, sokkal szebb jövőben élhessünk, ahol nem kell félnünk.

Ebben a cikkben összeszedtem néhány gondolatot az internetről, ami az alternatív pénzt illeti. Szeretném megérteni, és amit látok, az láttatni az olvasóval is! Úgy gondolom az út amin haladunk, nem a legjobb. Persze sokan lesznek, akik nem értenek velem egyet. De ez nem is baj, hisz ezt nevezzük demokráciának. Apropó, demokrácia, arról fog szólni a következő bejegyzésem. Azt hiszem aktuális lesz a „Brexit” után...

Szóval íme a pénz, amely mindannyiunk életét meghatározza. Kicsit hosszúra sikeredet, de remélem lesz energiátok végigolvasni, mert érdemes és elgondolkodtató! Több lehetőségünk is van, ami az alternatív gazdaságot illeti, csak meg kell találnunk a számunkra legkedvezőbbet.

"Képtelenség azt állítani, hogy országunk kibocsáthat 30 000 000 dollár értékű államkötvényt, de nem bocsáthat ki 30 000 000 dollár értékű állami pénzt. Mindkettő kötelezettségvállalás arra, hogy fizetünk. Az egyik azonban az uzsorásokat gazdagítja, a másik viszont a lakosságnak nyújt segítséget."

-Thomas Edison

„Vegyünk szemügyre egy olyan sziget-államocskát, Guernsey-t, ahol már több évszázada kamatmentes pénzrendszer működik a legnagyobb sikerrel. Az ún. Channel Islands (Csatorna-szigetek), amelynek Guernsey közigazgatási területe a részét képezi kivételes helyzetet foglal el Őfelsége a brit uralkodó birtokai között. A szigetek nem részei az Egyesült Királyságnak, ugyanakkor szuverén államoknak sem tekinthetők és gyarmatoknak sem. Az 1948-ban elfogadott British Nationality Act (Brit Nemzetiségi Törvény) szerint az említett szigetek lakói: "Az Egyesült Királyság, a Szigetek és a gyarmatok polgárainak tekintendők." Valóban önálló törvényhozásuk, bírósági rendszerük és kormányzatuk van, de az Egyesült Királyság látja el katonai védelmüket és ő képviseli őket a nemzetközi szervezetekben. Ez a sajátságos alkotmányjogi helyzet számos különleges történelmi esemény következménye.

Ez azzal kezdődött, amikor Hódító Vilmos normandiai herceg 1066-ban Hastings-nél legyőzte az angolokat, a normandiai hercegséget és az angol királyságot pedig egyesítette. Amikor a kontinensen lévő Normandiát a francia király 1204-ben meghódította, a Szigetek (melyek közül Guernesy and Jersey a legnagyobbak) változatlanul az angol király fennhatósága alatt maradtak, minthogy az angol király továbbra is normandiai hercegnek tekintette önmagát, s csak 1259-ben mondott le erről a címről. Mindennek az eredményeként államjogilag a Szigetek a brit koronához tartoztak és tartoznak mind a mai napig. Nem államjogilag azonban a Szigetek teljesen önállóak, és nem Anglia részei.

A francia jog másképp szabályozta a helyzetüket. A szigetek a francia királyság részét képezik. Ezt megerősíti az a körülmény, hogy mind személyi-rokoni kapcsolatok, a kereskedelem és az ipar ma is igen szoros maradt Normandiával. Nos ebből a sajátos helyzetből következik, hogy noha az angol uralkodó lemondott a normandiai herceg címéről, de mégis ennek alapján továbbra is államjogilag a Szigetek uralkodójának tekintendő, aki azonban a legteljesebb tiszteletben tartja a Szigetek lakói által hozott törvényeket, szokásokat, és az ott kialakult polgári szabadságjogokat. A történelmi fejlődés eredményeként ezeket a jogokat kodifikálták, és ez lehetővé tette, hogy a Szigetek saját bírósági rendszerrel rendelkezzenek, amely független a brit igazságszolgáltatástól, és más fontos privilégiumokat is megőrizhessenek.

A XIX. század elején, a napóleoni háborúkat követő időkben, a Szigetek (különösen Guernsey) igen nyomorúságos gazdasági viszonyok között tengődtek. A természeti szépségeken és a kellemes éghajlaton kívül szinte semmi nem volt, ami visszatartotta volna lakóit az elvándorlástól. Nem voltak utak, és mindenütt a nyomor jelei voltak láthatóak. A fővárosnak, St. Peters Portnak sem voltak kövezett útjai. Egyetlen bérelhető járművet sem lehetett találni. Kereskedelmi kapcsolatok nem léteztek és általános volt a munkanélküliség és a szegénység. Az állam el volt adósodva 19 137 angol fonttal és ezért 2390 font kamatot kellet fizetnie, noha a teljes állami bevétel mindössze évi 3000 fontot tett ki. A tenger egyre több parti területet mosott alá és a lakóknak nem volt pénzük a védőgátak megépítésére, mindössze 610 font állt évente a rendelkezésükre. De egyedül a gátak megépítése legalább 10 000 fontot igényelt. A kormánynak választania kellett. A rendelkezésre álló összeggel még csak hozzá sem foghatott a szigetmegmentését szolgáló gátak megépítéséhez.

1815-ben egy bizottságot neveztek ki abból a célból, hogy megvizsgálja, miként lehetne valamilyen módon födél alá helyezni a városi piacot. A bizottság megállapította, hogy a nyomorgó szigetlakók további adókkal való megterhelése lehetetlen. Ha viszont a bankoktól vesznek fel kölcsönöket, akkor tovább növekszik az állam már amúgy is nagy eladósodása és teljes jövedelmét fel fogja emészteni az adósságra fizetendő magas kamat. Egyértelmű volt, hogy még ha kapnának is hiteleket, legjobb esetben csak a kamatait tudnák fizetni, de az adósságot soha nem lenne képes megfizetni az állam. Hosszas mérlegelést követően egy történelmi jelentőségű javaslattal állt elő. Azt ajánlották, hogy az oly szükséges fedett piacot, amely nélkül a főváros nem működhet, a Guernsey államocska által kibocsátott 6 000 font értékű pénzjeggyel finanszírozzák. Szó szerint idézzük, hogy mit javasolt a bizottság:

"A bizottság ajánlja, hogy a költségeket 1 fontos állami kibocsátású pénzjegyekkel finanszírozzák 6 000 font nagyságrendben... Ezek a pénzjegyek nem csak az új piac létrehozására, de a Torteval templom és az utak építésére, valamint más állami kiadásokra is fordíthatóak. Mivel az államnak máris forgalomban van 50 000 fontnyi pénzjegye, ezért ajánlatos az újabb kibocsátást 6 000 fontra korlátozni..."

Az érvelés lényege az, hogy az állami pénzjegyek kibocsátása olyan jövedelemhez juttatja az államot, amely nemcsak elegendő a piac megépítéséhez, de ahhoz is, hogy olyan többletjövedelem amortizálódjon, amely lehetővé teszi a meglévő államadósság fokozatos csökkentését. A javaslatokat hosszú megfontolás után elfogadták és az első állami kibocsátású pénzjegyeket 4 000 font összegben még abban az évben forgalomba hozták. Az így kibocsátott pénzjegyeket három szakaszban kellett az államnak visszaszereznie, mégpedig 1817. áprilisáig, 1817. októberéig és végül 1818. áprilisáig. A visszakapott pénzjegyeket nem volt szabad újra forgalomba hozni. A bizottság jelentése ezt azzal indokolta, hogy ily módon az államadósság megnövelése nélkül lehetséges a megjelölt munkák befejezése és ugyanakkor még marad bevétel az állam más kiadásainak a fedezésére. Csak 1820-ban sikerült a bizottságnak biztosítani az új piacépület megépítéséhez a pénzügyi eszközöket. Erre a célra 4500 fontnyi állami pénzjegyet bocsátottak ki, amelyeket 10 év alatt kellett visszaszerezni az importvámokból, és a piacon működő üzletek forgalmi adójából. Az olvasó figyelmét nyomatékosan felhívjuk arra, hogy a Guernsey-kormányzat által kibocsátott pénz kamatmentes pénz volt. A piac megépítésére kibocsátott kamatmentes 4500 fontot hamarosan más kibocsátások is követték. Így 1821-ben már 10 000 font kamatmentes font volt forgalomban.

A kamatmentes közpénzjegy kibocsátása mind a lakosság, mind az állam szempontjából rendkívül előnyös volt, mert hatékonyan elősegítette a hiteltartozások visszafizetését, az adósság csökkentését. Az állam tehát nem külföldi magánbankoktól vett fel kamatra kölcsönöket, hogy finanszírozza kiadásait, hanem maga bocsátott ki saját maga által kreált pénzjegyeket, amelyek a saját területén voltak forgalomban és amiért a Szigetek lakói, a saját államuknak fizettek kamatot. Az államkincstár az így beszedett kamatokat arra használta, hogy fedezze belőle az állam kiadásait és ezért egyre csökkentette a lakosság által fizetett adókat. Adóbevételekre ugyanis egyre kevésbé volt szüksége. Az így létrejött városi piacot 1822. októberében megnyitották és az a mai napig sikeresen működik.

1824-ben további 5000 fontot bocsátottak ki, és 1826-ban már a teljes kibocsátás elérte a 20 000 fontot, amiből megépítették az Elisabeth College-ot és több egyházi iskolát. 1829-ben az állam által forgalomba hozott pénzjegyek már elérték a 48 000 fontot, és 1837-ben már meghaladták az 55 000 fontot. E pénzkibocsátások nélkül az államocska útjai, középületei nem lettek volna megépíthetőek. Miközben az államocska egyre gyarapodott, modernizálódott, egy fillérrel sem lett szegényebb, mivel nem kellett kamatot fizetnie. Mivel a sziget civilizálódott, létrejöttek a kényelem fizikai előfeltételei, egyre több látogató kereste fel a szigetet, ez megnövelte a kereskedelmi forgalmat és olyan turistabevételekhez juttatta az államocskát, amelyektől hamarosan virágozni kezdett.

1826-ban bizonyos személyek az angol királyi államtanácshoz fordultak, hogy Guernsey és Jersey államocskáknak nincs joguk királyi engedély nélkül pénzjegyek kibocsátására olyan mennyiségben, amely meghaladja évi bevételüket. A királyi államtanács a döntés előtt jelentést kért a brit állami-pénzügyi bizottságtól. A jelentésben felsorolt érvek feltárták, hogy a lakosság számára milyen jelentős haszonnal járt a helyi állami pénzjegy-kibocsátás. Ezek az érvek meggyőzték a királyi államtanácsot, így az az ügyet lezárta és többé nem foglalkozott vele.

A két legkomolyabb fenyegetés azonban még hátravolt. Két magánbank, amely a szigeten működött - az "Old Bank" és a "Commercial Bank", amelyeket 1827-ben és 1830-ban alapítottak elárasztották a Szigeteket saját kibocsátású papír-bankjegyekkel. Az állami hatóságok, attól tartva, hogy a magánbankjegyek forgalomba hozatala csökkenti a bizalmat az állami pénzjegyekkel szemben, tárgyalásba kezdtek a két bank képviselőivel. A tárgyalás eredményeként az állam engedett és kivonta forgalomból 15 000 font értékű állami bankjegyét. Ezen túlmenően az állam még ahhoz is hozzájárult, hogy a jövőben 40 000 fontra korlátozza az állami pénzjegyek kibocsátását. A tárgyalásokról semmi nem szivárgott ki, és írásos nyomok sem maradtak. A kutatónak csak a puszta tények megismerése áll a rendelkezésére. Ez a megállapodás 1914-ig maradt hatályban, amikor is a forgalomban lévő állami pénzjegyek elérték a 41 206 fontot. Mellékesen azt is érdemes megjegyezni, hogy összesen 1 pénzhamisítási eset fordult elő, de az is lelepleződött.

Több mint 70 évig a helyzet változatlan maradt Guernsey-n, de 1914-ben az állam elég erős volt ahhoz, hogy ellentmondjon a magánbankoknak és ismét forgalomba hozhasson annyi állami kibocsátású pénzjegyet, amelyből fedezni tudta a szigetállamocska fejlesztésének a szükségleteit. Ez a változás összefüggött az I. Világháború kitörésével, amikor is rendkívül megnőtt a pénz iránti kereslet, ugyanakkor a bankok számára meg volt tiltva, hogy több pénz gyanánt szolgáló bankjegyet bocsássanak ki, mint amennyi már forgalomban volt. Az államot azonban ilyen korlátozás nem kötötte. Ezt a lehetőséget kihasználva, 1918-ig, a háború végéig Guernsey és Jersey sziget-államocskák 142 000 fontra növelték az általuk kibocsátott állami pénzjegyek mennyiségét.

Ezt követően Guernsey már nem változtatott azon az álláspontján, hogy saját pénzét önmaga alkotja meg és hozza forgalomba. Ezért 1958-ban már 542 000 csatorna-szigeteki font volt forgalomban. Ebben az időben a helyi Guernsey szigeti bankok egyesültek az angol bank-konszernekkel és a magánbankjegyek teljesen eltűntek. A Guernsey és Jersey államocska által kibocsátott bankjegyek együtt voltak forgalomban a brit bankjegyekkel és teljes mértékben beválthatók illetve becserélhetők voltak a brit államkincstár pénzjegyeire. Magán Guernsey szigetén sokkal nagyobb a kereslet az ottani állam által kibocsátott pénzjegyek iránt. Ennek az az oka, hogy egyetlen helyi polgár sem óhajt több adót fizetni azért, mert az állam magas kamatokkal hiteleket vesz fel. 1937-ben a Guernsey által kibocsátott állami pénz 175 000 font, mindössze 450 font kiadással járt, ugyanis ennyibe került a bankjegyek nyomdai előállítása és a forgalomba hozatallal járó adminisztrációs költség. Ha ugyanebben az összegben a brit bankoktól hiteleket vett volna fel az államocska, akkor az minimum 11 383 fontjába került volna, mert ennyi kamatot kellett volna érte fizetnie.

Az 1817-el kezdődő kísérletezés Guernsey-n a saját kibocsátású pénz forgalomba hozatalával bebizonyította, hogy inflációs veszély nincs, mivel lényegében a mai napig nem sújtotta infláció Guernsey és Jersey államocskát. Az állam pénzügyeit intéző hivatalnokok mindig gondosan ügyeltek arra, hogy a gazdasági életnek, a társadalomnak és a polgároknak, ahhoz, hogy tevékenységüket zavartalanul folytathassák, mennyi jelre (pénzre), mint közvetítő közegre van szükségük. Ma is, ha valaki Guernsey-re látogat, azonnal mély benyomást tesz rá az az olcsóság, amely a Nagy-Britanniában érvényes árakhoz képest mutatkozik. Az alacsony adózásnak és csekély behozatali vámoknak köszönhetően Guernsey polgárai nem csak olcsón vásárolhatják meg az életükhöz szükséges árukat és szolgáltatásokat, de jóval magasabb az átlagjövedelmük, mint a többi nagy-britanniai lakosnak, és e két tényező következtében lényegesebb jobb az életszínvonaluk. Guernsey az infláció miatti aggodalmat nem ismeri. Az inflációnak ugyanis elsősorban a magánellenőrzés alatt álló központi bankok monetáris politikája az oka. Az a nemzetközi pénzügyi közösség, amely működteti a központi bankokat, kikényszeríti, hogy csak kamattal megterhelt hitelpénzt lehessen forgalomba hozni, mind az Egyesült Államokban, mind Nagy-Britanniában, Kanadában, Japánban, az Európai Unió országaiban, a nagy közép és dél-amerikai országokban: mint Brazília, Argentína, Venezuela és Mexikó; és ma már ez a helyzet a felbomlott szovjet birodalom utódállamaiban és a kelet-európai országokban is.”

„Silvio Gesell az 1890-es években alkotta meg a szabadgazdaságtanról (Freiwirtschaft) szóló elméletét, melyet könyv alakban ─ A természetes gazdasági rend címmel ─ 1916-ban jelentetett meg. Gesell azért tartotta szükségesnek a negatív kamat bevezetését, mert a kereskedelemben azt tapasztalta, hogy a pozitív kamat sokszor felhalmozásra ösztönöz, és így kivonódik a gazdaságból a szükséges csereeszköz egy része, ami akadályozza az áruk cseréjét. A negatív kamat viszont pont az árucserék lebonyolítását serkentené, erősítve ezáltal a térség gazdaságát, csökkentve a spekulációt. Az elmélet csak a 30-as évek kezdetétől került gyakorlati megvalósításra, a gazdasági válság hatásainak enyhítésére való törekvésként. Elsőként 1931-ben a bajor Schwanenkirchenben, ahol az új pénzjegyek (Wära) segítségével egy vállalkozó újra nyitotta a szénbányát, a munkások Wära-ban kapták a bérük nagyobb részét, melyet egy idő után a település boltjai is elfogadtak, és dinamikus fejlődésnek indult a térség, olyannyira, hogy a környező települések is csatlakozni akartak a kezdeményezéshez. A negatív kamatos pénz fedezetéül a bányában lévő szén szolgált. Egy évre rá az osztrák, kb. 4500 lakosú Wörglben, a polgármester kívánta hasonló eszközzel kezelni a 25%-os munkanélküliséget. A munkaérték jegyeknek nevezett nyomtatott pénz teljes fedezetét schillingben betette a bankba, és ezekkel a jegyekkel fizetett a munkásoknak a különböző infrastruktúra fejlesztési munkákért (útépítés, szennyvízhálózat kiépítése a településen). A pénzjegyek itt is negatív kamatosak voltak, ami azt jelentette, hogy havonta 1%-ot veszítettek az értékükből, amit meg kellett váltani (matrica, vagy pecsét vásárlásával), hogy továbbra is érvényes maradjon a szelvény. Eredményképpen 14-szeresére nőtt a pénz forgási sebessége, és negyedével sikerült csökkenteni a munkanélküliséget a térségben, miközben Ausztria-szerte a munkanélküliség növekedése volt a jellemző. Mindkét sikeres korai pénzkísérletet kb. másfél év elteltével betiltották az akkori jegybankok.”

Sikeres külföldi példák

„Ithaca Óra

Az Egyesült Államokban ez a legrégebbi és egyben a legnagyobb ma is használatos helyi pénz. A New York állam északi részén található 100 000 lakosú Tompkins megye határain belül elfogadott, de főleg a 30 ezer főt számláló Ithaca városban és környékén terjedt el a használata. 900-nál is több magánszemély, ill. vállalkozás fizet ezzel az eszközzel. Kézzel fogható papírpénzről van szó, melyet biztonsági jeggyel, sorszámmal és pecséttel látnak el a hamisítás megakadályozása érdekében. Azért választották az óra elnevezést, hogy az emberek elgondolkodjanak rajta, mi is a pénz. A pénz értéke nem az aranyból vagy másféle pénz illetve bankbetét fedezetből származik, hanem az embereknek a munkája, a ráfordított ideje áll a pénzjegy mögött. A címletek is ezt tükrözik: 1 Ithaca Óra 10 dollárnak feleltethető meg, ami egy órányi munkabért jelent. Ettől az órabértől persze el lehet térni, ha nagyon speciális szolgáltatásról van szó. Kezdetben csak 1 és 1/2 Óra címletek léteztek, mára megjelentek az 1/4, 1/8 és 1/10 névértékűek is. A termékekért és szolgáltatásokért 100%-ban, de van olyan elfogadó hely, ahol csak előre megállapított részarányban, például a termék árának 30%-áért fizethetünk Órával. Ez azért van így, mert egyes vállalkozók kapcsolatban állnak olyan beszállítókkal, akik nem fogadnak el Ithaca Órát. Ezt a helyi pénzt nem lehet visszaváltani dollárba. Ennek célja, hogy még inkább helyben forogjon, a helyi kereskedők forgalmát élénkítse. Úgy lehet Órához jutni, ha a csatlakozni vágyó regisztrál a szervezet hivatalos honlapon 10 dollár tagdíj befizetése ellenében, melyért cserébe 2 Ithaca órát kap 20 dollár értékben. A regisztráció feljogosítja az új tagot, hogy hirdethesse a szolgáltatásait az 500 vállalkozót és magánszemélyt felvonultató internetes adatbázisban. Itt a gyermekfelügyelettől a kerti munkán át a fordításig sokféle szolgáltatás megtalálható, de akadnak könyvesboltok, sőt áruházak is az elfogadóhelyek között. Másik lehetséges módja a helyi pénzhez jutásnak a hitelfelvétel. Kamatmentes hitelt lehet fölvenni egészen 50 000 dollár értéknek megfelelő Óráig. Azzal a feltétellel adnak hitelt, hogy hat hónap alatt el kell költeni a pénzjegyeket, majd egy éven belül vissza kell fizetni Órában a kölcsönt. Hasznos ez a mikrohitelrendszer, mert olyanok is juthatnak hitelhez, akik a bankoktól nem kapnának. Adományt is nyújt a helyi pénzt gondozó civil szerveződés, az Ithaca Óra Szervezet. Mindezt azzal a nem titkolt szándékkal teszi, hogy népszerűsítse a fizetőeszközt. A helyi civil szervezetek, oktatási intézetek 30 Órát kapnak, amit szabadon levásárolhatnak. A kezdeményezés először nem helyi pénzként indult. A sokoldalú, várostervezéssel és marketinggel is foglalkozó, környezettudatos gondolkodású Paul Glover szeretett volna az alulfoglalkoztatottsággal küzdő településen egy szívességbankot beindítani. A cserekör 60 főnél nem tudott több embert magához vonzani, és végül 10 hónapos működés után 1988-ban megszűnt. Pár évvel később Glover már nyomtatott pénzjegyekkel működő rendszerben gondolkodott. A lelkes szervező először a baráti körében hirdette új ötletét, majd egyre több vállalkozó csatlakozott hozzá, és amikor elérték a 90 főt, jegyzékbe vette őket és forrásteremtést követően, 1991-ben megindult a pénzjegyek gyártása. Glover sokat tanult a szívességbank működtetése során szerzett tapasztalatokból, és emellett valamit meg is őrzött a cserekör jellegéből: azzal, hogy bárki hirdetheti szolgáltatásait, nem csak vállalkozások lehetnek elfogadóhelyek, megnyitotta az utat az egyéni kezdeményezés és kreativitás felé. Kezdetben nem volt formális szervezet a pénzkibocsátás élén, minden fontos döntést a tagok gyűlésén hoztak meg. A gyűlés később egy havi szintű batyus-beszélgetős összejövetellé alakult, ahol a pénzjeggyel kapcsolatos szükséges kérdések megtárgyalása mellett a felhasználók találkozhatnak, ismerkedhetnek egymással és emellett információkat szerezhetnek egymás szolgáltatásairól. 1998 óta létezik az Ithaca Óra Szervezet, melyet egy igazgatói testület irányít. A pénzt a tagok által kínált termékek és szolgáltatások mellett el lehet költeni egészségügyi intézményekben, és biztosításokat is lehet Órában fizetni. Az Órában szerzett jövedelem adóköteles, ugyanúgy számlát adnak róla, mintha dollárban történt volna a kifizetés. 2002-ben a kanadai Calgary Egyetem által készített kutatás eredménye szerint a felhasználók pozitívan ítélik meg a helyi pénzt. A megkérdezettek 84%-a véli úgy, hogy a helyi pénz javítja az életminőségüket. 60% körül van azok aránya, akik szerint ez a pénz segíti az új barátságok kialakulását, illetve a régiek elmélyülését 76% véli úgy, hogy az Óra használata által új ügyfelekre tehet szert, és 80% érzi úgy, hogy nőni fog irányukban a bizalom.

Chiemgauer

Amerika után vizsgáljuk meg Európát, azon belül is Németországot. Ott az utóbbi években ─ a válság hatására is ─ , megnőtt az érdeklődés az alternatív pénzek iránt. 2013-ban 28 helyi pénz működik és 37 áll bevezetés előtt. Legsikeresebb a bajor Chiemgauer, amely a Chiem tóról kapta a nevét, és a 10 000 lakosú Prien városból indult. Egészen pontosan egy Waldorf iskolából, ahol Christian Gelleri közgazdaságtan tanár 6 diákjával együtt egy iskolai projekt keretében kidolgozta az új fizetőeszközt, a Chiemgauert, mellyel eredetileg az iskola tornatermének a finanszírozását szerették volna elősegíteni. A pénzjegy először 2003-ban került forgalomba, egyéves előkészület után. Kezdetben 20 vállalkozó csatlakozott, akik főként az iskolások szülei közül kerültek ki, és 75 000 eurónak megfelelő éves forgalmat bonyolítottak. Ez az évek során egyre nőtt, és 2012 végén már 633 elfogadóhely, és több mint 2500 lakos használja a Chiemgauert, közel 6,5 millió eurós éves forgalommal. Kiterjedése is bővült, jelenleg Prien városán és vonzáskörzetén kívül még 5 településen fogadják el. Euróból Chiemgauerbe váltani 1:1 arányban lehet, visszaváltáskor viszont 5%-os felárat kell fizetni. Ez az 5% háromszoros szerepet lát el a pénzjegy működésében. Elsőként arra ösztönzi a felhasználót, hogy próbálja meg a vásárlásait ebben a pénznemben bonyolítani, ne váltsa át euróra, másodsorban ebből az értékből 2%-ot a pénz kiadásával, kezelésével kapcsolatos adminisztratív költségek finanszírozására fordítanak, végül a maradék 3%-ot különböző, a felhasználók által megjelölt egyesületeknek adományozzák. A pénzjegy negatív kamattal működik, azaz háromhavonta 2%-ot veszít az értékéből, amit kis matricák formájában kell megváltani, és a pénzjegyre ragasztva újra érvényessé válik a fizetőeszköz. A negatív kamat célja az, hogy az emberek ne tartsák otthon a pénzt, hanem minél hamarabb adják ki a kezükből vásárlások formájában, így növelve annak forgási sebességét, ezáltal élénkítve a helyi gazdaságot. És valóban, ezt a célt sikerült is elérni, a Chiemauer átlagosan 2,5-szer gyakrabban cserél gazdát, mint az euró. Na de hogy lehet az, kérdezhetnénk, hogy az emberek önszántukból belemennek egy ilyen eszköz használatába, amelynek mindig meg kell fizetni a negatív kamatát, tehát, ha úgy vesszük, veszteség éri őket? Ha közelebbről megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy ami első ránézésre veszteség, az többszörös nyereséggé válik. Ugyanis az emberek kötődnek a lakóhelyükhöz, részt vesznek az ottani közösségi életben, sport- és hagyományőrző egyesületeknek tagjai, gyermekeik a helyi óvodákba, iskolákba járnak. A helyi pénz visszaváltásakor a vállalkozók által fizetendő 3%-kal támogatni tudják a számukra legfontosabb civil szerveződéseket, intézményeket és ezzel a helyi pénz máris pozitívan hatott a helyi gazdaság mellett az ott élő közösségre is. Ez a pozitívum számszerűsítve sem elhanyagolható, ugyanis 2003 óta összesen csaknem 265 000 euró értékű (több mint 77 millió forint) volt a támogatás, ami 2012- ben már 250 civilszervezet között oszlott meg. A vállalkozásokat pedig arra készteti a Chiemgauer, hogy helyben keressenek beszállítókat. Például aki almalevet gyárt, azt arra ösztönzi a helyi pénz, hogy a településen élő földművestől szerezze be az almát. Gelleri gyakran hangoztatja, hogy amit helyben meg lehet oldani, azt helyben is kell lebonyolítani. Nem kell kínai fokhagymát behozni, ha van helyben termelt. Így nem utazik annyit a termék és a helyi lakosoknak is munkahelyeket teremthetünk. 2007 óta elektronikus formában is jelen van a Chiemgauer, melyet a Gelleri által alapított Régió Szociális Szövetkezet gondoz. Ennek kiváltó oka a megnövekedett céges fizetés volt. Egyes vállalkozók között fizetendő tételek olyan összegekről szóltak, amit már készpénzben nehezen lehetett volna kiegyenlíteni. A bankok készségesen állnak rendelkezésre, nyitnak egy Chiemgauer számlát és azon automatikusan életbe lép a havi szintű negatív kamat levonása. Viszont, ha valaki 30 napnál korábban kiadja a számlájáról a helyi pénzt, akkor mentesül a kamat megtérítése alól. Ennél is nagyobb jelentőségű a Chiemgauer életében 2010-től a mikrohitel felvétel lehetősége vállalkozók számára. Maximum 20 000 euró értékben lehet hitelhez jutni 18-36 hónapos futamidőre, de előbb csak kis összeget adnak. Nem kell semmilyen biztosíték, vagy fedezet, de csak pontosan teljesített törlesztés esetén vehet fel nagyobb összegű hitelt az igénylő. A Német Mikrohitel Társaság akkreditálta a kezdeményezést, a program az állami Munkaügyi Minisztérium és a Gazdasági Minisztérium támogatásával jött létre. Euróban is fel lehet venni hitelt, de akkor 8,9%-os kamatot kell fizetni. Ha helyi pénzben kérik a hitelt a Chiemgauer felhasználók, akkor azt kamatmentesen folyósítják nekik, amire a szervezők nagyon büszkék. A kezdeményezésnek nagy sikere van; másfél év alatt, 2011 végére 275 mikrohitel-kihelyezés történt 1,4 millió euró értékben. Két érvet szoktak felhozni a lakosok a helyi pénzzel szemben. Az egyik leggyakrabban elhangzó aggály a pénzjegy használatának bonyolultságára vonatkozik. Az embereknek ugyanis először át kell váltaniuk az eurójukat Chiemgauerbe, majd meg kell keresniük a honlap alapján az elfogadó helyeket, és végül arra is ügyelniük kell, hogyha eltelt egy negyedév, akkor a náluk lévő pénzjegyek 2%-át meg kell váltaniuk, hogy újra használni tudják. A körülményességet általában azok kifogásolják, akik nem Chiemgauer felhasználók. A tapasztalat azt mutatja, hogy a helyi pénzt használók 1-2 hét alatt beletanulnak a pénzjegy és a rendszer használatába. Tulajdonképpen egy lélektani határt kell átlépni ezzel kapcsolatban, szükség van arra, hogy kicsit nyitottabbá váljanak az emberek, elfogadják azt, hogy ez is egyfajta fizetőeszköz, ami nem nehezíti meg az életüket. Egy másik érv szerint a Chiemgauer szükségessége megkérdőjelezhető, mivel ezeket a vásárlásokat euróval is le lehet bonyolítani. Erre a szervezők részéről az a válasz, hogy az euró nem marad helyben, és nem ösztönzi az egyént a vásárlásai átgondolására, arra, hogy szűkebb környezetében gondolkodva próbálja megoldani igényeinek a kielégítését. A német jegybank megvizsgálta a Chiemgauert, és arra az eredményre jutott, hogy a bajor helyi pénz nem veszélyeztetné az eurót, akkor sem, ha nagyságrendekkel nőne a jelenléte, mert még így is csekély mértékben létezne a hivatalos pénzzel szemben. Ráadásul az utóbbit kötelező elfogadni, míg a helyi pénz csak önkéntes elfogadáson alapszik. A Chiemgauer sikerességét a vállalkozók is érzékelik. Ők 10-15%-os forgalom-növekedésről számolnak be, valamint új ügyfelekre is szert tettek a helyi pénz által. Egy 2008-as kérdőíves felmérés szerint a felhasználók elégedettek a Chiemgauerrel, és a vállalkozók is többnyire jónak, vagy nagyon jónak minősítették az ár-érték arányt.”